2016. március 31-én Shihan Somogyi Zsolt 7. danos mester tart edzést a Pécel Dojoban. Az edzés 18 órakor kezdődik, várunk minden fejlődni vágyó karatékát. Osu!
Néhány szó Somogyi Zsoltról:
1953. március 11.-én született Budapesten. A gimnáziumi évek alatt ismerkedett meg a cselgánccsal. 1975-ben kezdett karatézni. '77 és '83 között hatszor nyert Magyar Bajnokságot, nehézsúlyban (knock down). 1979-ben a tokiói Nyílt Kyokushin Világbajnokságon az akkor igen jó eredménynek számító 32-es döntőbe került. (84 ország 128 versenyzője közül).
1981-ben kapta meg az 1. dan fokozatát. Négyszeres Nemzetközi Szolnok Kupa bajnok. Ezen időszak alatt elvégezte a Testnevelési Főiskolát. 1982-ben megszerezte a karate edzői diplomát is. Ugyanebben az évben alapította a pápai dojót, aminek 1994-ig volt a vezetője. 1983-óta saját házában berendezett dojóban oktat (Shin dojo). 1985-ben vizsgázott 2., '89-ben pedig 3. danra. 1994-óta édesapja segítségével, (+Somogyi Géza a Magyar Harcművészek Országos Össz-Szövetségének nyugalmazott elnöke) létrehozta a Shin Sportegyesületet.
1996-ban a Mitsumine edzőtáborban kapta meg a 4. dant Shokei Matsui Kanchotól. 2002-be az első nemzetközi csillebérci edzőtáborban az International Budo Kai elnöke Kaicho Jon Bluming 5., 2003-ban 6., 2005-ben pedig 7. dant adományozott neki.
Nemzetközi bírói minősítése van, a Magyar Kyokushin Karate Szövetség alelnöke és nemzetközi Branch Chief. Számos tanítványa ért el hazai és nemzetközi versenyeken kimagasló eredményt. Az elmúlt hosszú évek során - 1978-óta oktat - sok fekete öves mestert és oktatót adott a hazai Kyokushinnak.
A Magyar Filmes Kaszkadőr Szövetség tagja. Kaszkadőrként szerepelt a következő filmekben: Nutcracker - The Untold Story (2007), Tűzvonalban (2007), Painkiller Jane (2007), Robin Hood (2006), Magyar Vándor (2004), Lili (2003), Death Line (1997), The Breed, Csak semmi pánik, Hurrá nyaralunk, Csocsó, Én a kém, Last Run, Utolsó nyár, Barátok közt, Kútfejek, Elvarázsolt dollár.
FRISSÍTÉS: Köszönjük, hogy eljöttetek, a képek megtekinthetők itt: https://www.facebook.com/peceldojo/posts/482007695333028