A Zen és a Budo

A karatetanulás célja az ember önmagával való tökéletes egységének elérése. A gyakorlása során szükséges elmélyülés – meditatív jellegének köszönhetően – ideális feltételeket teremt az önmegfigyelésre; ilyenkor a pillanatot tudatosan élhetjük át, és szellemünket pihentethetjük.

A kyokushinkarate a távol-keleti harcművészetekhez (aikidó, dzsúdó, iaidó, kendó, stb.) tartozik, amelyet erősen befolyásol a zen buddhizmus filozófiája. A zen gondolatvilágával való kapcsolatból merítették erkölcsi alaptartásukat a szamurájok. Ennek eredményeként a halálos küzdőtechnikák a személyes fejlődés és tudati képzés módszerévé alakultak át. Ezt a tudatos fejlődési, gyakorlási módszert nevezzük búdónak, a harcos útjának. Az a harcos képes legyőzni másokat, aki legyőzte saját énjét. Csak amikor szelleme teljesen tiszta, akkor tudja a helyzetet úgy felfogni, amilyen az valójában, és ennek megfelelően cselekedni. Ameddig a harcos tudatát fogva tartják az előítéletek, addig az a mód, ahogyan ellenségét szemléli és elképzelései arról, egy adott helyzetben melyik cselekvés helyes és helytelen, csak egy saját maga által teremtett illúzió eredményei.

Ami a zenben helyben ülő meditáció útján játszódik le, azt a karatéban kemény testi gyakorlatokkal érik el, amelyek a karatekát testileg és szellemileg saját határaira juttatják el. Miközben a hagyományos mozgásformákat számtalanszor megismétli, az önelemzésnek olyan folyamata is elindul, amelynek során felszínre kerülnek tudatában mindazok a tényezők, amelyekkel tisztán láthatja a valóságot. Csak aki saját cselekedeteire reflektál, az szabadulhat meg önmagáról alkotott elképzeléseinek bezártságából. Ennek során az első és legfontosabb lépést az jelenti, hogy elfogadja az énállapotot, mentesen mindenfajta szégyen- vagy kívánság-elkép­zelésektől.