Címlap Kyokushin Karate Pilóta álmok

Pilóta álmok

1938-at írtak és Hyung Yee tizenöt éves volt. Japán háborúban állt Kínával, éppen készülődött a második nagy offenzívára. Korea 1910. óta japán megszállás alatt állt. Az eltelt közel harminc év alatt a japánok határozott lépéseket tettek annak érdekében, hogy lerombolják Korea nemzeti karakterét. Az iskolákban japán nyelven oktattak (az idősebb lakosság a mai napig beszél japánul), a neveket megváltoztatták a japán szokás szerint, a közigazgatás teljesen a japánok kezében volt. A fiatalok közül sokan Japánt vezető országként tisztelték, máshol, főleg az északi területeken, állandó harcot folytattak a leigázók ellen, tüntettek, sőt háborúztak. Mint számos fiatal, Hyung Yee is arról álmodott, hogy pilóta lesz, olyan, mint Shin, Korea első saját harcirepülőgép-vezetője, aki a kínai-japán háborúban harcolt. Shin hős volt sok koreai férfi szemében, a tizenéves Hyung Yee is úgy tekintett rá mint nagy hősre. Magától ment Japánba - hogy saját eltökéltsége vitte, vagy elküldték, azt nem tudjuk, de az biztos, hogy feltétlen szükséges volt a változás számára. Repülős pályafutása azzal kezdődött, hogy elfogadták jelentkezését a Yamanashi Ifjúsági Repülési Intézetbe. Ez az iskola fiatal fiúk számára létrehozott katonai akadémia volt, Tokiótól délkeletre, a Yamanashi kerületben. Yee repülőgép-technikusnak tanult. Néhány év múlva, anélkül, hogy befejezte volna tanulmányait, ismeretlen okból otthagyta az iskolát.

Sosai Oyama - Masutatsu Oyama élete