Új néven
A biztonságos életnek hirtelen vége lett. Hyung Yee egyedül volt, szállás nélkül Tokió, a nagyváros poklában. Járta a szálláshelyeket, de sehol sem tudott szobát bérelni. Végül, teljesen kimerülve, a honvágytól gyötörve rá kellet jönnie, hogy ő csak egy nemkívánatos koreai egy idegen országban. De a legyőzöttségnek ebben a pillanatában összeszedte magát, és eldöntötte: érvényesülni fog valamilyen más területen - mivel most már lehetetlenné vált számára, hogy pilóta legyen. (Ettől kezdve Hyung Yee szíve mindig nyitott volt a külföldiek, "idegenek " számára) Végül sikerült egy szobát bérelnie az Oyama családnál, Tokió külvárosában. Ők is koreai származásúak voltak, és megsajnálták elveszett honfitársukat. A fiatal Hyung Yee ekkor nevét is megváltoztatta, felvett egy japán nevet. Ez megszokott dolog volt Japánban a koreai bevándorlók körében. Lehetséges, hogy a konzervatív japán társadalom könnyebben elfogadta őket így. A család neve után, amelyik szállást adott neki, Yee a Masutatsu Oyama nevet vette fel. A család két fia, Shigeru és Yasuhiko később tanítványai lettek és magas beosztást töltöttek be a Kyokushin szervezetben.
Masutatsu Oyama, vagy ahogy barátai nevezték, Mas, a Takushoku egyetemen kezdett, ami híres volt a harci művészetekben való résztvevőiről. Ez volt az a hely, ahol a Shotokan karate is szilárd bázist talált. A fiatal Mas dzsúdóval kezdett, és újrakezdte ez ökölvívást is. Egyszer véletlenül tanúja volt egy karate edzésnek, és teljesen a hatása alá került Teljesen más volt a légkör , a technikák mások voltak, mint azok, amiket addig látott. Megkereste a Shotokan legfőbb dojóját Zoshigayában, Tokió Toshima-ku negyedében, Mejiróhoz közel, hogy a legjobb oktatók vezetése alatt tanulhasson.
A dojót Yoshitaka "Giko" Funakoshi vezette, annak a Gichin Funakoshinak a második fia, aki bevezette a karatét Japánban. Giko felügyelete alatt Oyama két éven át lelkesen edzett minden nap. Az elszigetelődés és egyedüllét, amiben külföldi származása miatt volt része, még elhivatottabbá tette. Hogy állni tudja tanulása költségeit, és hogy több olcsóbb ételt tudjon vásárolni, az iskola éttermében mint segéd helyezkedett el. Kemény élet volt, csupa munka, tanulás és edzés, reggel öttől este nyolcig. Az iskolaigazgató nagyon meg volt elégedve a munkájával. A fiatal koreai igényessége a tisztaság és rend iránt mindig kifejezett volt, szinte pedánsnak volt mondható. A szakács viszont nem mindig örült, mikor a csupa zsír lábasait patyolat tisztán találta. Oyama mintegy harmincperces beszédben szokta ecsetelni tanítványainak, milyen fontos a fürdők tisztasága. Valószínűleg ebben az időben, 1941-42-ben kezdett Nei-Chi Sónáll (ChoHyung Ju) edzeni.
So szintén koreai volt, ugyanabból a tartományból származott, mint Oyama. Ő a Goju-ryu stílust tanította, egyike volt Gogen Yamaguchi legjobb tanítványainak. Hamar bartságot kötöttek, és Oyama két évig tanult So irányítása alatt. Oyama ekkor, második dan fokozattal, tizenhét-tizennyolc évesen hagyta ott a Shotokan stílust, valószínűleg kizárólag szociális okok miatt. A hátrányos kisebbséghez tartozott, valójában egy idősebb koreai társaságát kereste, aki pótolhatja számára az apát. Oyama mindig szeretettel beszélt arról az időről, amikor Shotokannal foglalkozott, és a benyomásokról, amik a valódi mester, Funakoshi részétől érték.
Sosai Oyama - Masutatsu Oyama élete