Jó reklám

Oyama időben rájött, hogy a médiákkal tartott jó kapcsolatok révén népszerűsíthető leginkább a karate. A Kyokushin egyik legelső segítője az író és kiadó Ikki Kajiwara. Sajnos kissé túlságosan szabadjára engedte saját elképzeléseit, így már nem tagja a szervezetnek.

A „This is Karate”című könyv kategóriájában úttörőnek számít, kiadása után számos könyv jelent meg a Kyokushinról. A „Modern Karate” című magazin először 1965-ben jelent meg. Tizenkét év múlva címét Power-karatéra változtatták, emellett angol nyelven is megjelent egy hasonló újság, „Quarterly Kyokushinkai Magazine” címen.

 


Egy képregény is született a Kyokushin ihletésére, „Karate Baka Ichidai” címen, amit később rajzfilmnek is feldolgoztak a tv számára. Az első világbajnokság előtt egy másik képregény is készült, „Isteni Kéz” címmel. A népszerűsítés, a reklám olyan dolog, ami Oyama és a Kyokushin számára mindig fontos volt, és amit sikeresen alkalmaztak. Egyik eredménye ennek az a film, ami 1979-ben készült, és Masutatsu Oyama életét dolgozza fel. Oyama egyre inkább közéleti emberré, lelkes szónokká vált. Jelenleg Japánban többen vannak, akik úgy ismerik, mint aktív politikai szónokot, mint azok, akik a világ legnagyobb karate-szervezetének vezetőjét látják benne.
Minden reklámtevékenység ellenére Oyama határozottan korlátozta az új dojók megnyitását, különösen Japánban. 1974-ben mindössze 14 elismert „Branch Chief” (dojo minősített oktatóval) volt Japánban. 1984-ben 41, ma összesen kb. 80 van. A növekedést indokolja az, hogy bevezetésre került az „uchi deshi” rendszer – bentlakásos rendszer, amelyben a tanítványok szerzetesként élnek. Alá kell írniuk egy szerződést, aminek értelmében naponta két-háromszor edzenek felügyelet alatt általában három éven keresztül, és kötelességeikhez tartozik a dojo rendben tartása. Rendes esetben a tanítvány eléri az első vagy második dan fokozatot, és jogot szerez arra, hogy saját dojót nyisson.
Az uchi deshik szállása a Honbu közelében lévő Wakajishi-Ryuban van. Rendkívül szigorú szabályok szerint élnek és keményen kell edzeniük, ugyanakkor a trendszer számos kiemelkedő oktatót nevelt már fel. A jelenlegi uchi deshi rendszert Howard Collins és Takumi Higashishidani hatvanas évekbeli kétéves honbubeli tartózkodása alapozta meg. A külföldi dojók, amelyek kellő pénzügyi háttérrel rendelkeznek, segítő oktatókat kaphatnak Japánból. A legtöbben Ausztráliába és az USA-ba mentek, Európába csak kevesen, aminek az az oka, hogy az európai oktatók többsége edzett már Japánban. A világ karate-szervezetei közül a Kyokushin az egyik legnagyobb. A növekedés és a haladás az ötvenes évek óta, mióta a módszer kialakult, rendkívül gyors. Jelenleg a stílust a Kokusai Karate-Do Renmei Kyokuhshin szervezet képviseli a világ mintegy száz országában, több millió résztvevővel.

Sosai Oyama - Masutatsu Oyama élete